„Nem örülök neked! – mondta őszintén a férfinak, amikor meglátta az irodaház garázsában ácsorogni a kocsija mellett. – Kértelek, ugye? … Szerintem azt is mondtam, hogy nem szeretem az erőszakos embereket! És azt is, hogy nálam ezzel nem lehet célt érni…” „Igen, tényleg mondtad, nem is felejtettem el… csak nem bírlak kiverni a fejemből… és nem értem… – magyarázta a férfi keserűen. – Nem megy, egyszerűen nem!” „Pedig el kell fogadnunk, hogy nem kaphatunk meg mindenkit… – felelte a nő, és már nyitotta is a kocsija ajtaját. – Nekünk nincs… nem lehet közös jövőnk!”

„De hiszen nem is ismersz… talán, ha megismernél… igen, bízom benne, hogy…” „De nem akarlak megismerni! – válaszolta a nő már a kocsiból. – Talán furcsa, amit mondok. Érzem, hogy… igen, érzem, hogy őszinte vagy, az érzelmeidet is komolynak hiszem… jóképű vagy… szóval, akár… Nem a te hibád! Nem akarom… egyáltalán nem akarok semmilyen kapcsolatot… a munkám teljesen kitölti az életemet!” „De az nem minden… nem minden a karrier! … Félre ne érts, nem tartalak karrieristának…” – kezdett mentegetőzni a férfi a végén.

„Akár annak is tarthatsz!” – felelte mosolyogva a nő.

„De nem, bizony isten, hogy nem…” – tiltakozott a férfi, aztán elcsodálkozott, hogy a nő kiszállt az autóból.

„Jobb így, ha már… – mondta a nő a kocsi oldalának támaszkodva. – Nem sértő számomra… már persze csak akkor nem, ha a karrieristán nem valami pszicho- vagy szociopata, mindenkin keresztül gázoló törtetőt értesz… aki lefelé tapos, felfelé meg… Nem, én a tudásommal és a munkámmal, a teljesítményemmel akarok karriert építeni a pénzügyi világban. Erre tettem fel az életemet, és ezt nem adom fel! … És senki életét nem fogom megkeseríteni azzal, hogy…”   

„De hát… még jó, hogy egy férfi kezd lelkizni… vagy hogy is mondjam… Szóval… nem minden a munka… Társ… házastárs… gyerek… ezek nélkül nem lehet… nem lehet teljes…”

„Én úgy gondolom, hogy lehet. Nekem nem hiányzik a társ… férfi, férj… és – még jó, hogy egy nő mondja, gondolhatod – a gyerek se. Én nem vagyok anyatípus, bébiszitternek pedig nem szülök gyereket. A négy testvéremnek hat gyereke van… hat, jól hallottad. Szóval, ha éppen szeretnék mamisat játszani… pótmamisat persze…”

„De lehetnénk társak… úgy, hogy…”

„Az nem működik! Illetve nem hiszek benne, de nem is érdekel… mondtam, nincs rá igényem – magyarázta a nő… közben kicsit sajnálta a férfit… meg kényelmetlennek is érezte az egész szituációt. – Nézd, én a csúcsra török, másfél hónap múlva kiköltözöm Londonba, a londoni leányhoz… de a cél a New York-i központ! Pontosan tudom, hová akarok eljutni, mit akarok elérni. Nem lesz sétagalopp. Nagyon nem.”

„Én nem akadályoználak… én is mehetek Londonba vagy New Yorkba… bárhol el tudok helyezkedni… így is többet vagyok a tengerentúlon, mint itthon… megvannak a kapcsolataim kint… És nem ülnék a szoknyádon. Nem hiszem el…”

„Azt látom!” – mosolyodott el a nő.

„Na, végre! Mosolyogsz!”

„Csak ne értsd félre! Engem nem lehet megpuhítani… Nézd, én nagyon szegény családban, sok nélkülözés közepette nőttem fel… Én élvezem a gazdagságot, hogy van pénzem… és nem szégyellem, még többet akarok. Anyámék miatt is… és persze a testvéreim miatt is. Én tanultam egyedül a családban. Aki dolgozik közülük, filléreket keres… de többen vannak vállalható munka nélkül. Igazából remény nélkül! Illetve én vagyok a remény, hogy utalom a pénzt… És a testvéreim gyerekeiért is… hogy tanulhassanak, kiléphessenek a kilátástalanságból! Hát ilyen az én karrierizmusom.”

„De nem… én nem… – felelte a férfi. – Szégyellem magam…”

„Ugyan már… Miért kellene? – vigasztalta a nő, és barátságosan megfogta a férfi karját. – Nem… nem vagyok Teréz anya! Én élvezem, amit csinálok… imádom a munkámat… és a lehető legmagasabb szinten akarom… ezért tanultam. A legmagasabb szintet nem feltétlenül beosztásra kell érteni… persze az a szintű munka, amire vágyom, az pozíció tekintetében is fent van!”

A férfi nem szólt, csak szomorúan nézte. A nő pedig őt…

„Te jó férj lennél, biztos vagyok benne! – mondta a nő kedvesen, és egy apró puszit nyomott a férfi arcára. – Ennyit búcsúzóul… Én nem lennék jó társ… és nem is akarok az lenni. Ez az igazság. Ne keress többé, kérlek!”

Aztán visszaült a kocsiba, indított… és elindult „New York felé”. Nem nézett vissza.